A magyar zenetörténelem egyik legnagyobb alakjára emlékezhetünk, ha a siófoki programok mellett március 2-án ellátogatunk a veszprémi Hangvillába, ahol a Modern Art Orchestra tolmácsolásában Bartók Béla egyik legkülönlegesebb műve, a 15 parasztdal kerül felidézésre.
Az esemény csütörtökön este 19 óra magasságában indul majd el Bartók Béla eredetileg zongorára komponált műveivel, melyeket valójában szóló daraboknak szánta, azonban a Modern Art Orchestra kreatív tagjai, így Bacsó Kristóf, Ávéd János, Subicz Gábor és Fekete-Kovács Kornél átírták nagyzenekari művé.
Mindezt úgy sikerült megvalósítaniuk, hogy közben képesek voltak megőrizni a dalok eredeti formáit és szólamait, miközben több ismert művész is megtámogatja az előadást, így például az elragadó orgánumáról ismert Harcsa Veronika énekesnő, a fuhunon játszó Kossuth-díjas Dresch Mihály vagy a cimbalom-virtuózként ismert Lukács Miklós.
Természetesen a darabot a háttérben a Modern Art Orchestra magasan kvalifikált zenészei támogatják majd meg, akik gyakran vezetett improvizációval teszik teljessé ezt a különleges előadást.
Az előadás, és ezzel a veszprémi helyszín egyik legnagyobb különlegessége az lesz, hogy az élőzenei előadás során a győri Fitos Dezső Társulat néptáncosai is színpadra lépnek majd annak érdekében, hogy egy rendhagyó koreográfiával támogassák meg az egészet.
Ennek köszönhetően a koncertet nemcsak Bartók Béla sajátos öröksége teszi igazán teljessé, hanem a modern muzsika és tánc élménye is tökéletesen kiegészíti.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]