Ismét a gyerekek számára biztosít hasznos elfoglaltságot a Veszprémi Petőfi Színház, ahová érdemes lesz ellátogatni a siófoki programok mellett május 12-én, hiszen az intézmény ad otthont a BonBon Matiné Műhely 2021/22-es évadjának.
Amint azt már a korábbi szezonban is megszoktuk, a műhely szervezői szeretnék jobbnál-jobb zenés előadásokkal szórakoztatni közönségüket, hiszen olyan darabokat vittek színpadra korábban, mint a Jancsi és Juliska vagy a Fehérlófia, de bemutatkozott náluk kortárs zeneszerzőként Dobszay-Meskó Ilona is, aki a Grimm testvérek egyik legendás meséjét, a Rigócsőr királyt dolgozta fel korábban Tarr Ferenc rendezővel.
Az előadás félig színházi, félig koncertszerű élményekkel kecsegtet a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt, méghozzá sok-sok humorral kiegészülve, hogy ezzel bizonyítsák: a zene és a képzelet együttesen olyan élményt képesek nyújtani, amihez foghatót korábban még talán semmi sem.
Sőt, a sorozat részeként mutatkozott be és kerül előadásra most az a Ludas Matyi címre keresztelt darab, amit annak idején még Fonogram-díjra is jelöltek. Ez volt az az előadás, amit Balogh Sándor csodálatos muzsikákkal dobott fel, Lukácsházi Győző pedig olyan humoros szövegeket írt hozzá, ami egészen új arcot adott a történetnek, a klasszikus zenei háttérről pedig még nem is beszéltünk.
Ezen felül a mostani Matiné Műhelyben előadásra kerül a Bácsi Fülharmonikusok: Kacor Király és A három kismalac című meséje is. A háttérben a gyerekek egy igazi kamaraegyüttest csodálhatnak majd meg, a tagok között évtizedes múlttal és zenei tapasztalattal rendelkező muzsikusokkal, akik a szakma kiválóságainak tekinthetők.
Olyan nevekről van itt szó, mint Bogáti László – hegedű, brácsa, Kiss Gy. László – klarinét, tárogató, szaxofon, Balogh Sándor – harmonika, Lukácsházi István – nagybőgő és Lukácsházi Győző – tuba, próza.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]