Idén sem maradnak Charlie koncert nélkül a siófoki programok kedvelői abban az esetben, ha július 4-én ellátogatnak a veszprémi Gyárkertbe, ahol 18 órától a legendás torkú magyar énekes ad egy óriási nagykoncertet.
Horváth Károly, vagy ahogy mindenki ismeri: Charlie, egy Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, aki a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk műfajában is maradandót alkotott a hazai zenei életben, sőt kevesen tudják róla, de nemcsak énekesként, hanem trombitásként is kimagasló.
Már középiskolás korában megízlelte a zenész lét ízét, első komolyabb formációja pedig a Decca (később Olympia) volt, amivel külföldre is eljutottak, sőt Africa nevű formációjával több mint két évet turnézott Afrikában, itthon azonban a Generállal vált ismertté és elismertté.
Ezt követően ismét külföldi karrierbe kezdett, de 1990-ben hazatért Magyarországra és a Tátrai Band énekese lett, majd elindította szólókarrierjét, ami máig óriási siker, hiszen számos nagyszerű sláger övezi működését, sőt 1998-ban ő képviselte országunkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A veszprémi nagykoncerten biztosan elhangzanak majd legendás slágerei, mint a Jég dupla whiskey-vel, az Az légy, aki vagy, illetve a Nézz az ég felé, de várhatóan életének több korszakát is megidézi majd a rajongók legnagyobb örömére.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]