Igencsak könnyen futhatunk bele mostanság tartalmas és különleges élőzenei koncertekbe abban az esetben, ha a siófoki programok mellett ellátogatunk Veszprémbe, hiszen március közepén egy olyan brit híresség érkezik ismét a városba, akinek az előadását meg kell nézni.
Azoknak legalábbis mindenképpen, akik imádják a klasszikus utcazenei hangulatot, a hagyományos örömzenét, hiszen maga Daniel Docherty érkezik a Papírkutyába az Egyesült Királyságból annak érdekében, hogy megmutassa, miként zenélnek ők odakint az utcán.
Angliában ugyanis még mindig óriási múltja van az utcazenének, Daniel Docherty pedig most három teljes estén át ad élő koncertet a veszprémi szórakozóhelyen, elsőként március 15-én este 19 órától, majd utána még két további napon, ugyanebben az időpontban.
Daniel egyenesen Glasgow-ból érkezik a városba, ahol már nagyon sokan kedves ismerősként köszönthetik őt, hiszen nem ez lesz az első eset, hogy itt játszik, lévén többször fellépett már korábban az Utcazene Fesztiválon, így mondhatni egy kisebb rajongótábor várja vissza.
Noha Daniel nagy tömegeknek is szívesen játszik, a legjobban akkor érzi magát, ha kisebb közönség előtt léphet fel, hiszen ez a legjobb mód ahhoz, hogy lássa az emberek reakcióit az új dalai kapcsán, így például legnagyobb sikerszáma, a Hold Me is pontosan így született, illetve vált óriási slágerré.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]