Ha a szünidőben szeretnénk egy igazán különleges élményt adni gyermekünknek, akkor a siófoki programok mellett érdemes felkeresni a közeli Veszprémet a téli szünet alatt, hiszen december 21-től egészen január 4-ig interaktív élmények várják majd a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Az Elrejtett hangok című élménynek már a címe is nagyon beszédes, hiszen részeként valóban lehetőségünk nyílik elmerülni az elrejtett hangok világában, ahol egy ideig csak a dallamok, a mesék és a fények adnak majd támpontot ahhoz, hogy a végére járjunk az eseményeknek.

A CODE Digitális Élményközpontban elérhető interaktív program részeként Zamirát követhetjük majd nyomon, a bátor kislányt, aki nem tudja elviselni, hogy minden elnémult körülötte, és vissza kell szereznie a hangokat ahhoz, hogy újra teljes életet élhessen, illetve maga a világ is újra teljessé válhasson.

Utazása során mi is követhetjük majd a kislányt, és felfedezhetjük a Kárpátok hegyvidékén felcsendülő furulyától kezdve, az afrikai djembén át, a japán kotóig bezárólag mindent. Az élmény, illetve a körítés pedig mindenkit magával ragad majd!

A Hexagon falain ugyanis a szemünk előtt elevenedik meg a történet, a hangok és a fények, miközben a misztikus világ felfedezése közben a térhangzás és fényjáték minden érzékünket magával ragadja majd, hiszen ez egy igazi audiovizuális utazás lesz a javából.

KIEMELT AJÁNLATAINK

2=3 Jégvarázs a Mala Garden Hotelben

Amikor a Balaton télen megmutatja ritka, varázslatos arcát, a Mala Garden Hotel új ajánlata különleges lehetőséget kínál a lenyűgöző téli csodavilág átélésére – foglaljon két éjszakát és mi a harmadikat ajándékba adjuk

KIEMELT AJÁNLATAINK

2=3 Jégvarázs a Mala Garden Hotelben

Amikor a Balaton télen megmutatja ritka, varázslatos arcát, a Mala Garden Hotel új ajánlata különleges lehetőséget kínál a lenyűgöző téli csodavilág átélésére – foglaljon két éjszakát és mi a harmadikat ajándékba adjuk

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok