Amennyiben kedveljük a kortárs művészetet, akkor érdemes lesz október 4-én, most szombaton délután 18 óra magasságában ellátogatni a veszprémi Dubniczay palotába, ahol Enzsöly Kinga és Tulisz Hajnalka műveit tekinthetik meg a siófoki programok szerelmesei.
A két alkotó munkái nem könnyen emészthető darabok, sőt kifejezetten nehezek, hiszen középpontjukba az észlelés, az értelmezés és az ábrázolás közötti elcsúszások kapják a központi szerepet, méghozzá a látható és az elrejtett közötti feszültséggel, valamint az absztrakt és a valóság találkozásával.
A művek láttán nehéz eldönteni, hogy hol kezdődik a természetesség, és hol a mesterséges beavatkozás, hiszen bizonyos pontokon természeti jelenségek csodáit állítják a középpontba, máshol azonban a takarás, a fedés mesterkélt gesztusára épülnek.
Az egész kiállítás tele van ellentmondással, és éppen ebben rejlik a csodája, a különlegessége, miközben a két művésznő mindent elkövetett azért, hogy maradandót alkosson.
Nevük már jól cseng a hazai kortárs művészetben, hiszen Enzsöly Kinga 2005-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, művei pedig már számos galériában és gyűjteményben megtalálhatók, míg Tulisz Hajnalka ugyanazon az egyetemen, de intermédia szakon végzett, majd Franciaországban folytatta tanulmányait, jelenleg pedig doktori disszertációján dolgozik.
A kiállítást Sárai Vanda független kurátor nyitja meg, de köszöntőt mond Grászli Bernadett, kurátorként pedig Hamerli Judit képzőművészt köszönthetjük majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]