Ha szeretjük a művészetet, június 22-én látogassunk el az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumba, ahol a siófoki programok mellett lehetőségünk nyílik megismerkedni Faludy Györggyel, akit sokan csak mint a rejtőzködő művészt ismerik annak ellenére is, hogy nemrégiben még köztünk élt.
A Tenyérvonalak: Faludy XX. százada címre keresztelt előadás június 22-én este 20:30-kor veszi kezdetét, méghozzá leginkább azzal a célzattal, hogy a szervezők megmutathassák a legendás művész igazi arcát, és ne csak azt az álarcot, amit a bulvársajtóból ismerhettünk meg korábban.
Faludy György kapcsán érdekesség, hogy bár egy világszerte elismert zseni, saját hazájában mégsem vált prófétává, sőt még csak átfogó tanulmányok sem készültek a munkájáról, illetve az életéről, márpedig ő volt az, aki dacára a 20. század sötétségének, mindig megtalálta a világban a szépet és a jót.
Egy két lábon járó legenda volt, aki találkozott olyan történelmi alakokkal, akikről sokan nem is álmodozhattak. Ilyen volt például Albert Einstein, József Attila vagy éppen Göncz Árpád, hogy csak néhányat emeljünk ki a rengeteg ismert személyiség közül.
Ezeknek a találkozásoknak is emléket állít ez a különleges esemény, ami egy zenés-verses monodrámaként a Kaszás Attila-díjas Borovics Tamás, valamint Poroszlay Kristóf színművész előadásában kerül színpadra.
A mintegy 60 perces, szünet nélkül prezentált darab írója Balogh Esperes Ákos volt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]