Egy igazán különleges kiállításnak ad otthont hamarosan a veszprémi Modern Képtár, amely a siófoki programok mellett egészen június 22-ig marad látogatható, megnyitójára pedig március 1-jén, azaz most szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor.
A tárlat Hajdú László festőművész munkája előtt kíván adózni Térben és időben címmel, amely csak időszakosan lesz megtekinthető az érdeklődők számára, ugyanakkor aki nem sajnálja rá az időt, az lehetőséget kap bepillantani az ismert magyar művész valamennyi korszakába.
A Munkácsy-díjas festőművészünk neve talán még nem cseng olyan ismerősen, mint elődjeié, de az ilyen és ehhez hasonló kiállítások segíthetnek majd abban, hogy mindez ne változzon meg.
Hajdú László egyébiránt 1957 és 1963 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, méghozzá olyan mesterek tanítványaként, mint Barcsay Jenő, Domanovszky Endre vagy Kádár György.
A mai napig a Szentendrei Grafikai Műhely és az Artéri Galéria Kulturális Egyesület tagja, festészetét pedig a geometrikus absztrakt stílusa jellemzi, így képei főként vonalakból és pontokból épülnek fel, aki főleg a tér ábrázolására koncentrálta művészetét.
Alkotásai olyan helyeken tekinthetők meg, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a Ferenczy Múzeum vagy a Paksi Képtár, így sokak számára igazi csemege lesz, hogy egy ideig Veszprémben is lehetőség nyílik néhány valódi műalkotás megtekintésére. A kiállítást Hegyeshalmi László képzőművész nyitja meg.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]