Újabb tematikus sétára indulhatunk abban az esetben, ha a siófoki programok mellett ellátogatunk a közeli Veszprémbe, ahol január 5-én, vasárnap délelőtt 10 órától megtekinthetjük a Halagutat és a Víziközmű Múzeumot is.
A séta célja, hogy a résztvevők felkereshessék a város úgynevezett vizes látnivalóit, így a túra mindenképpen érinti majd a nemrégiben átadott Halagutat, aminek részeként Zsoldos Márton grafikus plasztikus ábrázolásában ismerhetjük meg a Triász korszakban itt élő őshalakat, kagylókat, csigákat és egyéb élőlényeket.
A különleges attrakció mellett a séta résztvevői megtekinthetik a város vizes múltját és tárgyi emlékeit prezentáló Víziközmű Múzeumot, ahol összegyűjtötték a település vizes múltjához kapcsolódó összes tárgyi emléket, hiszen ez volt az a hely, ahonnan 125 évvel ezelőtt útnak indulhatott a város vezetékes vízellátása.
A vízi történelemóra során az érdeklődők megismerkedhetnek a Tumler-féle dugattyús vízemelő szerkezettel, a Bolgár Mihály által 1896-ban átadott vízvezetékrendszerrel, sőt még Veszprém felszíni és felszín alatti vízkészlete egyaránt a középpontba kerül.
A mintegy 2,5 kilométeres, és 2,5 órás séta a Víziközmű Múzeum bejáratától indul majd (Kittenberger Kálmán utca 5-6.), majd a Halagút és a múzeum után a résztvevők kirándulhatnak a Frick malomhoz, a Patak térre, a Benedek-hegyre, a Jókai utcába és a Ranolder térre is.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]