Hamvas Béla kétségtelenül a 20. század egyik legjelentősebb írója, gondolkodója és filozófusa volt, híveinek és tisztelőinek a száma pedig évről-évre egyre csak növekszik. Elsősorban nekik szól a siófoki programok mellett Veszprémben megrendezésre kerülő Hamvas Béla áldomásai esemény is.
Minderre október 15-én, kedden délután 17 órakor kerül sor a Művészetek Házában (Vár utca 17.), ahol több tekintetben is megidézik majd az író szellemét az egybegyűltek, akik természetesen gondosan ügyeltek a méltóságteljességre is.
A stílusosan borkóstolóval egybekötött eseményen a főszerepet a megjelentek kapják, akik lehetőséget kapnak arra, hogy felolvassák a számukra legkedvesebb Hamvas Béla idézeteket, méghozzá kötetlenül.
Az esemény elnevezése és a borkóstoló ugyanis senkit se zavarjanak össze. Bár ezek kétségtelenül a Bor filozófiája című nagyesszére utalhatnak, valójában azonban Hamvas Béla gazdag életművének bármelyik alkotásából származhatnak az idézetek.
Mivel a felolvasó estnek fontos része lesz a borkóstoló is, ezért az egybegyűltek természetesen rengeteg részletet hallhatnak az egyes bortípusokról, amelyeket maga Zsandár Tamás, az ismert borszakértő igyekszik bemutatni majd az érkezők számára.
Az eseményen való részvétel bár teljesen ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]