legünk van már az ünnepek előtti stresszből? Szívesen ellazulnánk és kiadnánk a gőzt? Akkor a siófoki programok mellett látogassunk el december 11-én, vasárnap délután 17 órai kezdettel a veszprémi Ahimsza Jógaközpontba (József Attila utca 9).
A kérdéses helyszínen ugyanis egy igazán különleges, Hangfürdő címre keresztelt esemény várja majd az érdeklődőket, ami segítséget nyújthat abban, hogy elcsendesítsük a gondolatainkat és kikapcsoljuk egy picit az agyunkat, kellemes közegben megpihenhessünk.
A Hangfürdő lényege, hogy az egybegyűltek a legkülönfélébb gonghangokra lazulhassanak. A gond ugyanis a hangok és a rezgések jóvoltából segít ellazítani a testünket, és egy olyan állapotba taszítani minket, ami valahol az álmok és az ébrenlét határain egyensúlyoz.
Az esemény azt követően, hogy mindenki elfoglalta a helyét a stúdióban, egy ötperces bemelegítés következik, majd szabadon választott módon ülve vagy fekve nem lesz más dolgunk, mint hallgassuk a gongokat és kövessük a vezetett relaxációt.
Az eseményen megszólalnak majd klasszikus gongok, koshi harangok, sámándobok, de még didgeridók is. Nekünk közben semmi más dolgunk nem lesz, csak kellően ellazítani a testünket, és hagyni, hogy a hangok oda repítsenek, ahová csak szeretnénk.
Ha a relaxációnak vége, zárásként gyógyteázás és megosztókör zárja majd ezt a különleges élményt, amihez foghatót korábban talán még soha nem tapasztalhattunk.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]