Rendhagyó tárlat nyílik meg ezen a héten Tihanyban, egészen pontosan a Tihanyi Bencés Apátságban, ahol a siófoki programok mellett érdemes lesz ellátogatni szeptember 16-án, hiszen ekkor veszi kezdetét a Haydnnal Tihanyban címre keresztelt esemény.
Az Esterházy Magyarország Alapítvány segítségével megrendezésre kerülő kiállítás Bősze Ádám zenetörténész vezetésével lesz megtekinthető az első napon, méghozzá Ereklye, Haydnkopf címmel, ami az Apátsági Múzeum kiállítótermében lett berendezve.
A tárlaton öt ismert és kortárs magyar képzőművész, név szerint Keresztes Zsófia, Keresztesi Botond, Lőrincz Lilla, Borsos János és Szinyova Gergő reflektálnak a legendás komolyzenész, Joseph Haydn ellopott koponyájának történetére és legendájára.
A résztvevők tehát azon túl, hogy megtekinthetik a kiállított tárgyakat, rengeteg bizarr történettel gazdagodhatnak, hovatovább betekintést nyerhetnek Haydn életútjának izgalmaiba, és egy olyan oldalról ismerhetik meg a zenészt, ahogyan csak keveseseknek adatott meg.
Mint ismert, Bősze Ádám, a zenetörténeti előadásokról és rádióműsorokból ismert történész hosszú éveken át ferences szerzetes volt, így az apátsági templomban még sajátosabb nézőpontból tudja elmesélni Haydn életútját, illetve valláshoz fűződő viszonyát.
Haydn élete ugyanis közel sem volt szokványos, az egykori szegény kóristafiúból ugyanis nem hétköznapi módon lett uralkodókkal cimboráló, majd később az egész európai közízlést meghatározó művész.
A rendhagyó tárlatvezetést követően Bősze Ádám az apátság udvarán várja majd az érkezőket egy pohár frissítő mellett, méghozzá zenetörténeti érdekességekkel a főszerepben.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]