Szeretnénk egy igazán nőies esemény részeseivé válni? A siófoki programok részeként akkor látogassunk el a Rózsa utca 13-as szám alá a Fényszarvas Szociális Szövetkezetbe március 17-én délután 17 órakor, ahol egészen 20 óráig egy Holdköszöntő női kör vár majd az érdeklődőkre.
A Hold-Dal-Mese Fonó – ősiség & nőiség névre keresztelt eseményen az érdeklődők a Hold ritmusát ünnepelhetik majd meg Papp Judit szervezésében, miközben Stenszky Cecília mesemondó jóvoltából élőszavas mesemondás is vár az érkezőkre, ami közel sem gyerekes, mint inkább mélyreható, filozófiai élmény lesz.
A mesék és a különféle archaikus történetek ugyanis az elmélyülést segítik, sőt elrepítenek minket különféle belső utazásokra, ezzel kinyitva olyan ajtókat a lelkünkben, amelyek mögött igazi kincsek várnak ránk.
Maguk a történetek hol viccesek, hol könnyfakasztók lesznek, de minden esetben tele lesznek bölcsességekkel, néha pedig még borzongatnak is egy kicsit, miközben a tudásra és feltöltődésre váró női lélek garantáltan csak úgy issza majd a mesemondó szavait.
A programon való részvétel minden esetben előzetes regisztrációhoz kötött, amit a szervezőknél Messenger üzenetben vagy telefonon is nyélbe üthetünk.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]