A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére idén sem csak a Balaton fővárosában várják izgalmas események a látogatókat, hanem a közeli Veszprémben is, ahol az Illatos Advent a második hétvégéjéhez közelít, méghozzá sok-sok tartalmas és különleges elfoglaltsággal.
December 5-én, azaz pénteken délután például már 16 órakor fellépnek a helyi iskolák diákjai azért, hogy egészen 18 óráig szórakoztassák az érdeklődőket, majd 18 órakor Szirota Jennifer koncertjével záródik a nap.
Közben, illetve már délelőttől rengeteg kézműves elfoglaltság is várja a látogatókat, így ott lesz Kaics Julianna, aki beavatja a résztvevőket a csuhéangyalka készítésébe, míg Budai Katalin a karácsonyfadísz festés rejtelmeit osztja meg az érkezőkkel.
December 6-án, azaz szombaton szintén érdemes lesz már 16 órakor ellátogatni a Fő térre, hiszen zenés Mikulás party veszi kezdetét az Iciri Piciri Együttes segítségével, majd 17 órakor meggyújtásra kerül a második adventi gyertya is.
A nap fő attrakciója Kocsis Tibor kiszenekaros adventi koncertje lesz, de a gyerekeknek egy kis meglepetést is tartogatnak a szervezők, hiszen az Iciri Piciri zenekar előadása után megérkezik a Mikulás, aki 19 óráig felkereshető lesz az adventi igluban, ha a picik szeretnének egy kis ajándékot vagy fotózkodni a nagyszakállúval.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]