Garantáltan rendhagyó esemény részesei lehetnek, akik október 31-én, pénteken este 19 órakor ellátogatnak a veszprémi CODE Digitális Élményközpontba, hiszen a siófoki programok mellett lehetőségük nyílik megtapasztalni, milyen az, amikor a színeknek íze, a hangoknak pedig fénye van.
Az Immerzum nevet kapott esemény nem nevezhető sem koncertnek, sem vetítésnek, sokkal inkább egyfajta térbeli prezentációnak, egy állapotnak és atmoszférának, aminek részeként a hangok és a fények egymásra hangolódnak, a tér pedig megtelik élettel. Ahogyan az alkotók fogalmaztak: egy olyan alkímikus szinesztézia jön létre, ahol a hang és a fény elvezetnek a belső csendhez.
Halász Péter audovizuális remekműve azért érdekes, mert valós időben jön létre. Nincsenek tervek vagy forgatókönyvek, csak az adott pillanat az, amely képes kiszakítani minket a rohanó világból, ahol folyamatos ingereknek vagyunk kitéve, és egyre nehezebbé válik az önmagunkra való figyelés.
Ebben a különleges közegben a zene és a fény folyamatos reakcióban léteznek egymás mellett, sőt összefonódnak egymással, de a közönséggel is, hogy megtapasztalják a szinesztézia csodáját, amikor egy inger egy sor másikat vált ki automatikusan és megállíthatatlanul.
Ebben a közegben lehetőségünk nyílik meghallani a színeket és meglátni a hangokat, életre hívva egy olyan gyógyító erőt, amely a hangok és a meditációk világát megteremtve képes megszabadítani a jelenlévőket a stressz negatív hatásaitól.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]