A siófoki programok kedvelőinek körében is óriási népszerűségnek örvend a Veszprém városában megrendezésre kerülő Rozé, Rizling & Jazz Fesztivál, amely már évek óta különleges előadásokkal és megannyi elragadó eseménnyel kerül a középpontba.

A fesztivál 10 teljes napon át, július 4-től indítva egészen július 13-ig várja az érdeklődőket a veszprémi Óváros téren, ahol mintegy 30 borász és ugyanennyi koncert szórakoztatja azokat, akik idén is részesei akarnak lenni ennek a varázslatos eseménynek, ami több mint 10 éve már a VeszprémFest állandó kísérőrendezvénye is egyben.

Az eseményen jellemzően az esti vagy késő délutáni óráktól kezdődnek majd a színpadi előadások, így július 4-én például a Gyöngyhalász Latin Zenekar, a Gáspár Károly Trió feat. Nagy Noémi és a Sonny and His Wild Cows melegíti be az eseményt.

Július 5-én aztán a Swing-swing, a Kelemen Angelika Quartet és a The Bluesberry Band, július 6-án a King Bees, a Szűcs Gabi Quintet és a Kamilka&Pesti Sikk – AQUA SWING, július 7-én pedig a Sans’ole, a Hajdu Klára Quartet feat. Szakonyi Milán és a Catsby lépnek színpadra.

Július 8-án, kedden DJ Németh Béla / Wine&Vinyl, a Cafuné és a Pankastic!, július 9-én a Snétberger Központ diákjai, aSzigeti Juli Band és a Petra & the Paper Hearts, július 10-én pedig a The Beets, a Fehér Adrienn és a Made in Bass, valamint Gájer Bálint kerülnek a középpontba.

A fesztivál zárónapjain, így július 11-én, pénteken előbb a The Crosswaves, Varga Tivadar Quartet és Szulák Andrea, valamint az áRON feat. Szakonyi Milán, szombaton az M.C.S. Blues Band, Márkus Liza és zenekara, valamint Temesi Berci és Barátai, vasárnap pedig Tilia, Jazz Nicholson és DJ Németh Béla / Wine&Vinyl zárják majd az eseményt.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok