Programok Siófok közelében: L’art pour L’art trió Zamárdiban

Aki szeret nevetni, hovatovább imádja az egykori L’art pour L’art társulat sajátos humorát, az a siófoki programok mellett látogasson el a közeli Zamárdiba, ahol július 9-én, azaz szombaton este 20 óra magasságában a Kertmoziban ismét színpadon láthatja a legendás humoristákat.

Bár kicsit megfogyatkozva, hiszen a színpadon ezúttal trióban, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni jóvoltából ismerhetjük meg a fárasztó humor magyarországi helytartóit, méghozzá egy Csirkebefőtt címre keresztelt előadás részeként.

Ott lesz a színpadon ennek megfelelően Besenyő Anti bácsi, aki inkább lesz zsenilis, mint szenilis, és jó szokásához híven, néhány fárasztó szóvicc mellett ismét a közönség hölgy tagjait próbálja majd meg a hatása alá vonni.

Ezen felül itt lesz még Besenyőné Bényei Margit, aki rózsaszín frizurájával és pöttyös otthonkájával, ámde makulátlan lelkületével garantáltan megnevetteti majd a közönségét, miközben kislánya, a hatalmas fogakkal megáldott Zigóta tartja rettegésben – méghozzá néhány fárasztó kérdéssel.

Persze itt lesz még a színpadon Naftalin Ernő ötletológus, majd fellép Harsány Leopold, aki diafilmes vetítésével próbál meg mosolyt csalni az arcunkra, de természetesen nem hiányzik majd a képből Pandacsöki Boborján sem, aki mindent megtesz azért, hogy módosítsa a műsor programját.

A L’art pour L’art társulat színpadán itt lesz még továbbá Kíváncsi Hajnalka, és vendége Olyanember Béla, de a finn Alka és Pakka bábduó, sőt Miszticselló, a tehetségtelen illuzionista is színpadra kéri majd magát, hogy mosolyt csaljon az arcunkra.