Amennyiben szívesen részt vennénk egy nagyszerű színházi előadáson, akkor érdemes lesz ellátogatnunk húsvétkor a Veszprémi Petőfi Színházba, hiszen a siófoki programok mellett itt várható Szép Ernő nagyszerű szerelmes históriája, a Lila ákác.

A Jászai Mari-díjas Őze Áron rendezésében színpadra állított műben Szép Ernő nagyszerű kifinomultsággal és érzékkel tudott visszanyúlni a régi filmekből ismerős vágyakhoz, forrósághoz és eltévedt érzésekhez, amelyekben a boldogság keresése is központi témát rejteget.

Merthogy az élet gyakran állít elénk akadályokat, amelyek mellett mindig ott vannak a megoldások is, a kérdés csak az: felismerjük-e vagy inkább elcsábulunk, tovább keresünk, tétovázunk és mire felébredünk, arra már lehet, hogy túl késő, a lehetőség elillant.

Szép Ernő regénye alapján megannyi feldolgozás készült már – a harmincas és a hetvenes években még film is –, de Tóth Manci, a fiatal divatárus lány és a banktisztviselőként dolgozó Pali szerelmi története még ma sem tekinthető izzadtságszagúnak.

A szerelmi drámában ugyanis Pali nem látja meg Mancit, ő egy másik nőt, egy nagyvilági dámát szeret, csakhogy a fiatal lány ezt nem hagyja annyiban, kitanulja a táncos szakmát, hogy felhívja a férfi figyelmét, azonban a dolgok másképp alakulnak, Mancit Oroszországba szólítja új hivatása, Pali pedig csak ekkor döbben rá arra, mekkorát hibázott, de az utolsó pillanatban talán happy end lesz a vége…

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok