Lovasi András nevét bizonyára mindenki jól ismeri a Kispál és a Borz miatt, azonban csak kevesen tudják, hogy az előadóművész szólóban is képes uralni a színpadot, a siófoki programok részeként pedig bárki megbizonyosodhat erről.

Egészen pontosan abban az esetben, ha február 1-jén, vagyis most szombaton ellátogat a veszprémi Hangvillába, ahová Lovasi András egyedül érkezik, 19 órától pedig megmutatja, hogy szólóban is milyen szórakoztató, mi több különleges programmal tud előállni.

A Kispál és a borz megalapítástól kezdve ugyanis Lovasi András több mint 300 dalt szerzett, írt hozzá szöveget, illetve énekelte el vagy hangszeresen közreműködött a felvételénél, szólóműsorában pedig a zene mellett a szövegközpontúság lesz a mérvadó.

Zenekaros koncertjeivel ellentétben ugyanis Lovasi előszeretettel mesél majd a fellépésen a dalok keletkezéséről, az ihletforrásokról, miközben bebizonyítja, hogy életművét a folyamatos megújulás és ösztönös építkezés részeként mindig képes volt újat mutatni.

Míg ugyanis a Kispál és a Borzban énekesként és basszusgitárosként volt jelen, addig a 2005-ben indult Kiscsillagban már gitárosként szerepelt, három szólólemezén pedig az akusztikus gitár volt a fő hangszere.

Szólóestjén főként ezek közül válogat majd, miközben megmutatja legújabb szerzeményeit is a közönség számára.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok