Kedveljük az operettet? Akkor látogassunk el a siófoki programok részeként a közeli Veszprémbe, ahol a Veszprémi Petőfi Színház műsorának részeként lehetőségünk nyílik megtekinteni egy igazi klasszikust, a Mágnás Miskát.

Az előadás december 15-én, azaz most vasárnap délután 18 órai kezdettel indul, az operettet pedig nem kisebb személyiség, mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes művész, Oberfrank Pál rendezte.

A címszerepeket mindemellett olyan tehetségek játszák, mint Bakonyi Károly, Gábor András és Szirmai Albert, tehát nemcsak a szórakozás és a jókedv, hanem a megfelelő minőség is garantált.

A Mágnás Miska a magyar operett műfajának egyik klasszikusa. Abból a problémakörből indul ki, hogy azért mindent nem lehet megtenni egy emberrel, hiszen a vasútnak is pontosan ott van a helye, ahol szükség van rá, a humor pedig az egyik legfőbb éltetője az emberi létnek, míg a szerelemnek mindig győznie kell.

Erről gondoskodik majd Mágnás Miska, Marcsa, Rolla és Baracs, valamint Mixi és Pixi, akik mind a mű hősei, akik örökzöld darabok egész sorát prezentálják majd az előadás során, köztük olyan dalokkal, mint a Hoppsza-Sári, a Csiribiri, az Adj egy csókot vagy a Cintányéros, hogy csak néhányat emeljünk ki a sok közül.

Az operett a nyugalom megzavarására alkalmas hang- és fényhatásokat tartalmaz, ezért csak korhatárosan nézhető, de aki kedveli a minőségi magyar operettet, az biztosan nem csalódik majd benne.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok