Mindig is szerettük volna erősíteni egy kicsit a bennünk élő nőt? Amennyiben igen, akkor itt a remek alkalom, a siófoki programok mellett ugyanis érdemes lehet ellátogatni a közeli Veszprémben április 23-án, szombaton délelőtt 9 és 12 óra között.
Ebben az időintervallumban kerül ugyanis megrendezésre az Egységre Hangoló Központban a Női erőd éled benned címre keresztelt mandalafestő esemény, ahol minden résztvevő hölgynek lehetősége nyílik gyógyítani egy kicsit a saját nőiességét, feloldani ősi energiákat, hogy kiteljesedve tudja megélni nőiségét.
Az esemény egy különleges méh meditációval veszi kezdetét, amit egy közös szív- és méhtér gyógyítás követ, az esemény fénypontja pedig csak ezt követően következik: mindenki megfestheti majd a saját gyógyító mandaláját, méghozzá olyan színekkel és formákkal, amelyek nyugtató, segítő, teremtő energiákat, illetve rezgéseket közvetítenek felé.
Hogy miért olyan fontos nőként a méh egészsége, illetve harmóniájának megteremtése? Mert minden nőt ez tesz igazán nővé. A méhen keresztül virágzik és nyílik ki, illetve árasztja magából a belső szépséget, az életörömöt.
Innen fakad kreativitása, alkotó ereje, miközben képes lesz a befogadásra és a segítségnyújtásra, hogy áramoltatni tudja az élet által felkínált energiákat, lehetőségeket.
Nemcsak fel tudja ismerni, ha nem is tudja élni az érzéseit, melyeket kifejezhet a szív bölcsességével, ki tud állni magáért és másokért, és tisztában van önmaga értékeivel.
Az erős nő képes a szeretet adására, a szexuális kapcsolódásra, a szerelemre, de arra is, hogy az örömöket minden bűntudat nélkül megélhesse. Bár változik, egyensúlyát élete végig képes megtartani. Ehhez azonban szükség van a méh egészségére!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]