Egy igazán különleges előadáson vehetnek részt azok, akik a siófoki programok mellett január 10-én, azaz most szombaton ellátogatnak Veszprémbe, ahol Neszmélyi Emil, egy felfedező és Everest csúcsmászó mesél majd nekünk a Déli-sarkon szerzett tapasztalatairól.
Önálló estjére az Agóra Kulturális Központban kerül sor, és a Pokoli lecke az Antarktiszon címre keresztelt előadás már a címével is eléggé beszédes ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet. Hát, ha még megtudjuk, hogy Emil valójában ügyvéd, azonban sokkal jobban szereti a veszélyes kalandokat, így már kétszer is megmászta a világ legmagasabb hegyét.
Ezúttal azonban nem a Mount Everesten átélt kalandjai kapják a főszerepet, hanem az Antarktisz, hiszen Emil elhatározta, hogy meghódítja a Déli-sarkot, a kalandok azonban csakhamar túlélésbe, abszurd kihívásba csaptak át, egy kalandregénybe illő történettel a főszerepben.
Az Antarktisz ugyanis az emberek számára egy kíméletlen világ, amely próbára teszi a testet és a lelket egyaránt, legyen szó akár a rendkívüli hidegről, akár a hatalmas hóviharokról vagy éppen a fagyhalál veszélyéről.
Az előadást leginkább azok számára tervezte Emil, akik kíváncsiak arra, hogy miként tud az ember megküzdeni a természettel, a saját kétségeivel és bizonytalanságaival, miközben felelősséget is vállal a társaiért azért, hogy mindenki épségben célba érjen.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]