Különleges zenei workshopon vehetnek részt, akik március 9-én, csütörtökön délután 17 órakor ellátogatnak a veszprémi Hangvillába, ahol a siófoki programok mellett Palya Beával énekelhetik át magukat a télből a tavaszba.
Az Énekeld magad szabaddá címre keresztelt, mintegy 90 perces workshop nemcsak a hangszálakat, hanem a testünket és a lelkünket egyaránt átmozgatja, miközben a dal és a közösség erejét egyaránt képes felhasználni ehhez.
A cél az, hogy ennek a másfélórás workshopnak a részeként mindenki maga mögött tudja hagyni a tél fáradtságát, és kellő energiával, illetve nyitottsággal várja a tavaszt, amihez Palya Bea nyújt majd számunkra megfelelő hátteret. Hogy miért dalokkal?
Mi sem egyszerűbb ennél: Bea szerint egyszerűen azért, mert a dal egy nagyon erőteljes üzenetközvetítő hatással, mi több teremtő erővel bír, miközben a szövegek képesek hatni az elméret, ezért az elénekelt szavak olyan erőteljes fizikai rezgéseket keltenek, melyek képesek a zsigerekig hatolni.
Ha pedig már ott vannak, akkor ott határozott lépésre késztetik szervezetünket, ezáltal megváltoztathatjuk sorsunkat, befolyásolhatjuk egészségünket, mentális állapotunkat, hiszen a hangadás az egyik legerősebb és legmélyebb módja az emberi kapcsolódásnak.
Az esemény a Hangjáték-, valamint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosának zenei fejlesztési programjának részeként valósul meg.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]