Szeretjük a hagyományos koncerteket? Ebben az esetben érdemes lesz ellátogatni május 20-án, pénteken este 19 óra magasságában Veszprémbe, azon belül is a Hangvilla Nagytermébe, ahol a siófoki programok mellett Péterfy Bori & Love Band koncert várható.
A Brusznyai utca 2-es szám alatt megtalálható Hangvillába érkező Péterfy Bori várhatóan ismét egy nagyszerű előadással készül az érkezők számára, méghozzá nem véletlenül, hiszen az énekesnőként és színésznőként egyaránt ismert híresség már a kilencvenes évek óta aktív a világot jelentő deszkákon, így óriási tapasztalattal a háta mögött várja az érdeklődőket.
Péterfy Bori egyébiránt még a kilencvenes évek közepén kibontakozó aktív színházi közeg egyik ismert szereplője volt, akiből később a Nemzeti Színház tagja is vált, de a kétezres évek közepére már kizárólag a zenei karrierjét építgeti – hála Tövisházi Ambrus zeneszerzőnek, aki mindemellett Bori zenekarának a vezetője is egyben.
Együtt indították útnak 2007-ben közös formációjukat, ami a Hajolj bele a hajamba című slágerrel robbant be a hazai zenei életbe, és hozott azonnal országos ismertséget az énekesnőnek, illetve zenekarának egyaránt.
Zenéjük rengeteg helyről merít, a sanzonoktól kezdve, a pszichedelikus popon át az alternatív rockzenékig bezárólag minden hatott a végeredményre, ez a sokszínűség pedig különösen érvényes legutolsó lemezükre, a 2020 nyarán megjelent Szikrára, ami tökéletesen feldolgozta a pandémiát, illetve az abból való kiszakadás élményét egyaránt.
A több mint tízéves pályafutás során a banda már hét stúdióalbumot készített, és folyamatosan koncerteznek, nemcsak klubokban és színháztermekben, hanem fesztiválokon is, így az érdeklődők egy igazán pozitív energialöketet kaphatnak majd az együttes részéről.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]