Ha elegünk van már a megszokott színházi előadásokból, akkor itt az idő kiszakadni egy kicsit a szokványosból, és a siófoki programok részeként ellátogatni a veszprémi Petőfi Színházba, ahol Pustol a hó, avagy könnyű neked Szarvas Józsi… címmel egy különleges prózai előadás vár ránk május 29-én, vasárnap este 19 órakor.
A sajátos előadás mögött egy hatvanéves férfit láthatunk, aki betöltve az újabb fordulópontot és mérföldkövet, megáll egy pillanatra, hogy visszanézzen és találkozzon önnön magával, az egész életével.
Volt ő ugyanis tanyasi kisfiú, debreceni henteslegény, a Csokonai Színház segédszínésze, majd a Vígszínház és megannyi más egyéb ismert társulat színésze. Hősünk megáll, hogy felidézze ezt az egész korszakot, de csak egy pillanatra, hogy rögtön tovább tudja folytatni útját – példának okáért éppen ezzel az előadással.
A Könnyű neked, Szarvas Józsi… című alkotás alapját a Szarvas József és Bérczes László által közösen írt könyv adja, ami 2018 nyarán jelent meg, mint az ismert színész saját életrajzi regénye, amiből aztán végül a Pustol a hó című színházi előadás született, amit Szarvas József előadásában élvezhetünk majd.
A történet egészen régre, évtizedekkel korábbra nyúlik vissza. Egy téli reggelen indul, amikor akkora hó esett, hogy a család nem tudott kimenni a házból, és úgy szakadt, hogy nagy folyosókat kellett vágni a kúthoz, az állatokhoz, a kerti WC-hez, a farakáshoz, de még a bekötőúthoz is. Ezen a reggelen indul a kis Szarvas Józsi története…
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]