Bár a környéken gyakran bele lehet futni, akinek azonban még kimaradt, az feltétlenül látogasson el a siófoki programok mellett május 2-án, szombaton este 19 órakor a veszprémi Hangvillába, ahol Jókai Mór egyik legendás története, a Szegény gazdagok elevenedik majd meg a színpadon.
Méghozzá egy nem is akármilyen előadásban, hiszen a produkció hivatalos meghatározása a kalandjáték lett, ami tökéletesen tükrözi, hogy itt nem a szokványos színdarabbal találkozunk majd, sokkal inkább a romantika hatáselemeivel, a pénz, a hatalom, a szerelem és a halál játékával.
A Szegény gazdagok történetét Jókai 1860-ban írta meg, a főszerepben egy Fatia Negra álarcos banditával, akinek a története összefonódik egy gazdag uzsoráscsaládéval, és a legenda szerint a főhőst egy valóban élt személyről, Nopcsa László báróról mintázta, aki abban az időben Hunyad megye főispánja volt.
A sztoriban Fatia Negra – aki nappal Vámhidy Szilárd, egy mélyen tisztelt úriember – mellett a Lapussa család, főként a zsarnoki Lapussa Demeter kap központi szerepet, aki vagyonával és különös rigolyáival terrorban tartja az egész családját.
Az izgalmas cselekmény során rengeteg titok, irónia és persze fergeteges humor keverednek egymással, amelyek főleg Fatia Negra kettős életéből fakadnak, miközben férfi és női alakok küzdenek meg egymással saját csillapíthatatlan vágyaik mellett.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Bár a környéken gyakran bele lehet futni, akinek azonban még kimaradt, az feltétlenül látogasson el a siófoki programok mellett május 2-án, szombaton este 19 órakor a veszprémi Hangvillába, ahol Jókai [...]
Ha a siófoki programok mellett más közeli városban is szeretnénk megnézni a május 1-jéhez köthető eseményeket, akkor látogassunk el a közeli Veszprémbe, ahol a korábbi évek mintájára idén is lesz [...]
Szeretnénk felidézni a régi majálisok hangulatát? Akkor most itt a nagy alkalom, hiszen a siófoki programok egy újabb időutazásra invitálják a Retro Majálisok szerelmeseit 2026. május 1-jén és 2-án, méghozzá [...]