Az élőzenei jazz koncertek kedvelőinek dedikálva érdemes lesz a siófoki programok részeként ellátogatni a közeli Veszprémbe, ahol július 12-én, azaz kedden este 20 órától a Szendőfi Péter Fusion Jam Trió ad majd egy igazán feledhetetlen koncertet.
Minderre a Szabadság tér 9-es szám alatt, a Papírkutya nevű szórakozóhelyen kerül majd sor, ahol a trió egy másfél órás koncerttel szeretne adózni a minőségi fúziós jazz műfajának, merthogy a Szendőfi Péter Fusion Jam Trió azért alakult meg néhány évvel ezelőtt, hogy fejet hajtsanak ennek a stílusnak.
A stílusnak, ami a hatvanas évek közepén olyan újdonságokat hozott a jazz műfajába, amire korábban még nem volt példa, ezzel egyszerűsítve bizonyos stílusirányzatokat, illetve összevonva olyan zsánereket, amihez foghatóval korábban még soha nem találkozhattunk.
Olyan művészekről, zenészekről és zenekarokról van itt szó, mint Herbie Hancock, Weather Report, Mahavishnu Orchestra, Billy Cobham, John Scofield, Miles Davis vagy Pee Wee Ellis, akiknek a szerzeményeit lehetőségünk nyílik majd meghallgatni a trió részéről, méghozzá egészen sajátos átdolgozásban, mondhatni a saját képükre formálva.
Ennek megfelelően a tételek a hagyományos hangzás mellett felvonultatnak majd egészen modern hangszíneket is, méghozzá a fúziós jazzre jellemző improvizációs megoldásokkal, amelyek ugyanakkora dominanciát kaptak, mint az előre megírt, illetve meghangszerelt témák.
Természetesen nem is lehetne fúziós jazz a végeredmény, ha nem emelnénk ki a sorból, hogy a Szendőfi Péter Fusion Jam Trió részéről nem hiányzik majd a virtuóz hangszeres játék, valamint a kölcsönös egymásra hatás sem. A zenekar tagjai egyébiránt a következők: Szendőfi Péter – dob, Birta Miki – gitár és Bartók Vince – basszusgitár.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]