A hétvégén lesz egy egész éve annak, hogy megnyitotta kapuit Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont, ami a siófoki programok kedvelőinek is sok-sok feledhetetlen élményt adott már, és ezt a születésnapot most méltóképpen szeretnék megünnepelni.
Az élményközpont ugyanis a legkülönfélébb immerzív előadásoknak adott már otthont, és olyan környezetet teremt, ahol a látogatók nemcsak egyszerű nézők, hanem aktív résztvevői is az eseményeknek.
Az első születésnap alkalmából a CODE most február 28-án és március 1-jén is 50 százalékos kedvezményt kínál minden látogatónak, illetve ezzel egyetemben folyamatos előadásokkal, illetve digitális élményekkel várja az érdeklődőket.
Szombaton például a Hexagonban félóránként indulnak vetítések reggel 9 órától Elrejtett hangok címmel, míg a délután a magyar zsenialitás történeteiről szól majd, a Stúdióban pedig közben egész nap vetésforgóban mennek az előadások, így A természet ereje, a Világűr, a Művészet új dimenzióban, az Épületek titkai és a Velence.
Vasárnap hasonló élmények várják majd a születésnapos CODE látogatóit, és míg a Stúdió minimális újdonságokat kínál, addig a Hexagonban a délelőtt Bogyó és Babóca vetítésekről szól, majd délután a Csontváry – A fotonok nyelvén vetítés várja az érdeklődőket félórás indítással.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Madách Imre rengeteg olyan művet hagyott maga mögött, amelyek kétségtelenül irodalom- és színháztörténeti remekművek, azonban bábszínházi előadásban még talán soha nem láthattuk őket. A siófoki programok kedvelői azonban most végre [...]
Elek Péter nevét már mindenki nagyon jól ismerheti a Dumaszínházból, ahol igazi régi motorosként már nagyon sok emlékezetes előadásnak volt szerzője és előadója, most pedig a siófoki programok kedvelőinek nagy [...]
Egy este ismét az illúziók, a csodák és a bűvésztrükkök birodalmában. Ezt kínálja a siófoki programok részeként Az Illúzió Mesterei című vendégelőadás, amely április 18-án, szombaton este 19 óra magasságában [...]