A japán kultúra egy egészen nagy szeletéből kaphatunk ízelítőt abban az esetben, ha január 20-án, hétfőn a siófoki programok mellett ellátogatunk a veszprémi Hangvillába, ahová a méltán népszerű Munedaiko dobegyüttes érkezik egy különleges performansz részeként.

A Takio Drummers – Munedaiko koncert hétfőn este 20 órakor veszi kezdetét, részeként pedig lehetőségünk nyílik megismerkedni a japán zenei kultúra alapjaival, amit a Taiko dobok adnak már hosszú évszázadok óta, és biztosítanak még ma is izgalmas, elragadó hangulatot, ha megszólalnak.

A Munedaiko most első ízben látogat el Magyarországra, a 2014-ben alakult formáció azonban előtte már a fél világot bejárta és kápráztatta el a külföldi közönséget is, azonban most itt az idő, hogy a magyarok is fejet hajtsanak a japán dobegyüttes előtt.

A trióban működő formáció azt a célt tűzte ki maga elé, hogy kizárólag a ritmikára építve bemutassa a japán történelmet és mitológiát, az ottani kultúra alapjait, ami hatalmas népszerűségnek örvendett olyan helyeken is, mint Izland vagy a Vatikán, ahol konkrétan a Pápai Egyházzenei Intézetben léptek fel.

Ha mindez nem lenne elegendő, a takio dobosok nemcsak egy zenei élményt adnak a látogatók számára, hanem egy képzőművészeti utazást is, hiszen a zene hangulatát és ritmusát egy hatalmas vásznon festik a Munedaiko művészei, így kétségtelenül egy kulturális bombát gyújtanak majd meg a Hangvilla falai között.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok