Mindig is szerettük volna elsajátítani a kerámiakészítést és a fazekasságot? Ebben az esetben a siófoki programok mellett érdemes lehet ellátogatni a közeli Veszprémbe annak érdekében, hogy részesei lehessünk az ICSIGO-ICSIE előadásnak és teáscsésze-készítő workshopnak.

Az október 15-én, szombaton délután 17 és 19 óra között megrendezésre kerülő esemény legfontosabb célja, hogy az emberekkel megismertesse az úgynevezett food design gondolkodásmódot, méghozzá elsődlegesen Góg Angéla food designer munkáin keresztül.

Angéla segítségével átfogóan ismerkedhetünk az embereknek az ételekhez fűződő viszonyáról. A Konstellációk című kortárs kerámiakiállítást a középpontba állítva, a workshopon bátran ismerkedhetünk a japán kerámiakultúrával, az ottani teázási szokásokkal, azok bemutatásával és így tovább.

Innen fakad a workshop címe is, hiszen az icsigo-icsie egy japán kifejezés, ami gyakorlatilag egy művészeti forma, hogy miként tudja az ember kihozni a lehető legtöbbet minden egyes pillanatból.

Az icsigo-icsie ugyanis a japán teaszertartáshoz kapcsolódik, annak egyfajta teljes átélését szolgálja, aminek jóvoltából lehetőséget kapunk a workshopon a porceláncsésze elkészítésének teljes folyamatába.

Ezt a részét már Vértessy Dorka kerámiatervező viszi el a hátán, aki mindent megoszt az érdeklődőkkel a porcelánkészítés rejtelmeiről, sőt azt is bemutatja az érkezőknek, hogy miként lehet megönteni egy porceláncsészét.

A workshop befejezéseként a résztvevőknek lehetőségük nyílik kifesteni egy-egy teáscsészét, ezzel eredményesen zárva a foglalkozást.

Luxus kikapcsolódás

Karácsonyi varázslat

Töltse nálunk az év legszebb ünnepét és élje át a pihenés valódi luxusát tökéletes nyugalomban, exkluzív környezetben! Lazítson családjával minden igényt kielégítő wellness részlegünkön teljes kényelemben, és legyen része egy különleges kulináris élményben ünnepi gálavacsoránkon balatoni panorámás éttermünkben!

Tovább az ajánlathoz

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok

  • Kisgyermekes szülők vagyunk, akik imádják a zenét? Netán szeretnénk azt, hogy gyermekünk idejekorán részesüljön a zenéből, a dallamokból fakadó örömökben? Amennyiben igen, akkor december 4-én, vasárnap délelőtt 9:30-kor látogassunk el […]

    Tovább olvasom
  • Egy igazán sajátos, mi több rendhagyó esemény részeseivé válhatunk abban az esetben, ha december 3-án, azaz szombaton ellátogatunk a siófoki programok mellett Tihanyba, ahol egész napon át egy igazi Csoki […]

    Tovább olvasom
  • Ha mindig is szerettünk volna fát festeni, vagy csak úgy általánosságban kipróbálni magunkat azzal kapcsolatban, hogy miként forgatjuk az ecsetet, akkor a siófoki programok mellett most érdemes lesz ellátogatni Veszprémbe, […]

    Tovább olvasom
  • Kisgyermekes szülők vagyunk, akik imádják a zenét? Netán szeretnénk azt, hogy gyermekünk idejekorán részesüljön a zenéből, a dallamokból fakadó örömökben? Amennyiben igen, akkor december 4-én, vasárnap délelőtt 9:30-kor látogassunk el […]

    Tovább olvasom
  • Egy igazán sajátos, mi több rendhagyó esemény részeseivé válhatunk abban az esetben, ha december 3-án, azaz szombaton ellátogatunk a siófoki programok mellett Tihanyba, ahol egész napon át egy igazi Csoki […]

    Tovább olvasom
Vissza az összes bejegyzéshez
Vissza a bloghoz