Ismét egy különleges tárlat nyitja meg kapuit a Csikász Galériában, amely 2019-es indulása óta kétévente megrendezi a Fototaxis című tematikus tárlatsorozatot, ami a siófoki programok kedvelőinek nagy örömére idén már harmadik felvonásához érkezik szeptember 20-án.

A kiállítás érdekessége, hogy bemutatkozási lehetőséget kínál olyan fiatal vagy frissen végzett, esetleg ismertebb, gyakorlottabb, de még kortárs fotós generációnak, akiknek máshol nem lenne lehetőségük kiállítani a munkáikat.

A Techno/Topia: Fototaxis 3. névre keresztelt kiállítást Cséka György esztéta, kritikus és kurátor nyitja meg, de mellette beszédet mond még Grászli Bernadett is, a galéria igazgatója.

A kiállítók között kizárólag olyan művészek kaptak szerepet, akik képesek voltak munkájukkal megfogni a jelen kor legnagyobb problémáit vagy éppen aggasztó jelenségeit, legyen az biológiai szempontból a test, a természet, az alternatív valóság vagy éppen a kollektív emlékezet jövőbeni megmaradási lehetőségei.

A kiállítás feladata továbbá, hogy önreflexív módon felhívja a figyelmet a fotográfia, valamint a technikai képalkotás átalakulására, hiszen a mesterséges intelligencia és a generatív valóság ebben a szegmensben is hétről-hétre egyre jobban érzékelteti a hatását.

A tárlat kurátora Gerhes Gábor lesz, a kiállítók között pedig olyan művészeket találhatunk, mint Kőműves Csilla, Kiss Richárd, Varga Viktor–Váczi Lilla, Deim Balázs, Biró Dávid, Toldi Emese, Ákos Levente vagy Németh Domonkos Tamás.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok