Rögtön egy fergeteges koncerttel indítanánk az új esztendőt? Ha igen, akkor a siófoki programok mellett látogassunk el január 2-án a veszprémi Hangvillába, ahol 19 órai kezdettel maga Tóth Vera érkezik egy komplett zenekarral, valamint egy rendhagyó produkcióval.

A Dívák Újéve címre keresztelt est elnevezése természetesen nem véletlen, hiszen a Tóth Vera Band részeként nemcsak egy teljes zenekarral köszönti az énekesnő 2026-ot, hanem két másik kiemelkedő pályatársával is, így Veres Mónika Nika, valamint Mihályi Réka egyaránt színpadra állnak mellette.

A három díva célja, hogy együttes erővel idézzék meg a női hang erejét, sokszínűségét és természetesen eleganciáját, miközben a koncerten a legkülönfélébb zenei stílusok képviseltetik magukat, így a soul, a jazz és a pop tökéletes találkozásaként mindenki megtalálja majd itt a számításait.

A ragyogó zenei élmény részeként mindhárom díva fontos szerepet kap, hiszen sajátos stílusuk és személyes kisugárzásuk egyenesen feledhetetlen harmóniát teremt majd az előadás során.

Mindezt pedig a kipróbált és ismert zenészekből álló Tóth Vera Band kíséri, akik tökéletes alapos nyújtanak ehhez a produkcióhoz, aminek köszönhetően minden látogató feltöltődve, erőteljes inspirációval, nem mellesleg pedig egy feledhetetlen zenei élménnyel indítja az új esztendőt.

KIEMELT AJÁNLATAINK

2=3 Jégvarázs a Mala Garden Hotelben

Amikor a Balaton télen megmutatja ritka, varázslatos arcát, a Mala Garden Hotel új ajánlata különleges lehetőséget kínál a lenyűgöző téli csodavilág átélésére – foglaljon két éjszakát és mi a harmadikat ajándékba adjuk

KIEMELT AJÁNLATAINK

2=3 Jégvarázs a Mala Garden Hotelben

Amikor a Balaton télen megmutatja ritka, varázslatos arcát, a Mala Garden Hotel új ajánlata különleges lehetőséget kínál a lenyűgöző téli csodavilág átélésére – foglaljon két éjszakát és mi a harmadikat ajándékba adjuk

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok