Szívesen megnéznénk karácsonykor egy kiváló színházi előadást. Akkor a siófoki programok mellett látogassunk el december 26-án a közeli Veszprémbe, ahol a Petőfi Színház falai között a VEB 2023 részeként egy valódi különlegességet vehetünk szemügyre.
A Válaszfalak előadás ugyan nem kapcsolódik az ünnepekhez, de gyenge szálakon, közvetett módon, filozófiai úton mégis sokan találhatnak párhuzamot legalább a mondanivaló, és a mai, gyakran már teljesen jellemtelen, maximálisan a pénzre és az anyagiakra kiélezett karácsony között.
A december 26-án, délután 15 órakor induló előadás alapkoncepciója egy apáról és egy anyáról szól majd, akik kapcsán gyermekeik nagy örömmel konstatálják, hogy még sok évtized után is képesek egymás mellett békében, szeretetben és egyetértésben élni.
Nagyon ritka az ilyen, hiszen ezek a szülők képesek együtt lélegezni, együtt létezni úgy, hogy közben minden mozdulatukat ismerik, tudják, hogy a másik mikor fog sóhajtani, horkolni, tüsszenteni vagy éppenséggel köhögni.
Életükben azonban most nagy változás következik be. Új otthonba kell költözniük, mert a gyermekek felnőttek, kirepültek, saját életet kezdenek élni. Csakhogy mindenki jól tudja: az élet nem ilyen idilli és egyszerű, mint ahogyan az itt le van írva.
Sőt, az sem biztos, hogy az öregedő szülők olyan jól elvannak egymás mellett, mint ahogyan azt kifelé és a gyermekeik felé mutatják. Lassacskán kibontakozik a történet, benne beteljesítetlen tervekkel, viszonzatlan érzelmekkel és eltitkolt frusztrációkkal.
Bess Wohl különleges darabjának színpadi változata – mely 18 éven aluliak számára nem ajánlott – rengeteg humorral, mély gondolattal, vad szeretettel és kiszámíthatatlansággal van tele, melyből sokan meríthetnek gondolatokat az ünnepek alatt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]