Különleges élménysétán vehetnek részt azok, akik a siófoki programok részeként ellátogatnak a közeli Veszprémbe, ahol a 2019-ben kapott A zene városa kitűntetés örömére mindenki megbizonyosodhat róla, hogy miért hívják ezt a települést egy zenélő ékszerdoboznak.
A zenekedvelőknek a helyszínen lehetőségük nyílik megismerni az összes olyan helyszínt – főként a belvárosban és közelében –, amelyek valamilyen formában kötődnek a város zenei múltjához, illetve jelenéhez egyaránt.
A különleges túra résztvevői rendkívül átfogó képet szerezhetnek Veszprémről, illetve nagy általánosságban a városban élő zenei nagyságokról, a korábbi és az aktuális nagy zenei fesztiválokról, de mindez semmi ahhoz mérten, hogy mindezt kinek a vezetésével ismerhetjük meg.
A városnézést ugyanis a Veszprém megyei Prima-díjas Gizella Nőikar szólista előadója, Kruppa-Jakab Éva vezeti majd, aki nemcsak hasznos információkat oszt meg a résztvevőkkel, hanem ráadásként még az egyes helyszínekhez köthető dallamokat is előad az érdeklődők számára, ami igazi unikummá teszi a sétát.
A séta várhatóan 2-2,5 óra hosszan tart majd, és a veszprémi Tourinform irodától indul (Óváros tér 2.), ahonnan a Rákóczi úton át az Óváros térre, majd az Ostrom lépcső és az Úrkút utca érintésével a Historia Kertbe érkezhetnek az indulók.
Ezt követően a Kutas tér, a Szerelem-sziget, a Margit-romok, a Jókai utca, majd végül a Séd partján végig a Viaduktig vezet az utazás. A séta maximum 50 fő részvételéig valósul meg, és mindenki csak előzetes regisztráció után vehet részt rajta, amit az [email protected] e-mail címen jelezhet.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]