Idén is megrendezésre kerül a Veszprémi Ünnepi Könyvhét, amit érdemes lehet betervezni azoknak, akik a siófoki programok mellett valami tartós kikapcsolódást keresnek maguknak június 16. és június 18. között.
A könyvhét egyik legtartalmasabb napja rögtön a kezdés lesz, hiszen június 16-án, csütörtökön már 11 órától érdemes lesz felkeresni a Kossuth utcát, ahol a Patmos Kiadó standjánál Rónai Egon dedikálja Halhatatlanok társulata című kötetét.
Ezt követően a helyszínen kerül bemutatásra Búzás Huba: Janus Pannonius című könyve, amit a Belvárosi Könyvesbolt standjánál dedikáltatni is lehet a szerzővel, de 15:20-tól Péntek Imre: Elpergő évek című önéletrajzi könyvének a bemutatója is itt várható.
15:40-től aztán Gajdos Erika Tímea: Otthonom a Balaton című kötete következik, szintén dedikálással egybekötve, érdekesség pedig, hogy a könyvhét ünnepélyes megnyitójára csak ezt követően,16 órától kerül majd sor, ahol jelen lesz Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, valamint Görög Ibolya, nemzetközi protokoll szaktekintély is.
16:40-től aztán a Levéltárak kiadványainak közös bemutatójára kerül sor az MNL Veszprém Megyei Levéltárban és a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban, de 17 órától Görög Ibolya is várja az érdeklődőket az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében egy kis előadással.
A nap zárásaként 17:10-kor Tömöry Péter: Címzetes szavak című kötetének bemutatójára és dedikálására kerül sor, majd 17:33-tól különféle könyvajánlók következnek, köztük olyanokkal, mint Géczi János: Judith, avagy a baltás gyilkos felesége, Cholnoky Jenő önéletírása; Rybár Olivér: A Cholnoky-család története, valamint Strenner József: Veszprémi fák és bokrok.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]