Ha szeretjük a filmeket, de nem a hollywoodi szuperprodukciókat, akkor látogassunk el november 22-én a siófoki programok részeként a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumba, ahol idén már a XXI. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó veszi kezdetét.

Az esemény már a délelőtti órákban, egészen pontosan 11 órakor indul, és több blokkra lesz osztva, így aki szeretne, az egészen este hét óráig nézheti a 15-20 perces rövidfilmeket, amelyeket követően beszélgetés, értékelés, majd eredményhirdetés is várható egy szakmai szabadprogram társaságában akár éjszakába nyúlóan.

Az első vetítési blokk 11:00 és 12:20 között lesz olyan művekkel, mint Kozma Katica – Én testem, Király Botond – Tábortűz, Máté Alexandra-Diána – Tünemény és Máté P. Gábor – Abgang.

A második vetítési blokk 14 órakor indul Tőkés Anna – Az utolsó dobás című rövidfilmjével, ezt követően pedig levetítésre kerül Tóth Gergely – Kliépője, Dóczé Péter – Hybris című alkotása, valamint Vácz Péter – Kufyafül című műve.

A harmadik vetítési blokk 15:50-től veszi kezdetét a következő alkotásokkal: Buzási Gyopár Orsolya – Bernády Amerikába megy, Kőváry Dániel – Arturia, Erkel Bálint – Az istenek alkonya és Punak Ákos – Vonalak.

A filmtalálkozó utolsó vetítési blokkja 17:50-kor kezdődik olyan művekkel a középpontban, mint Bendó Zsuzsanna és Muchichka László – Csak ki ne derüljön, Kapás Tibor Albert – Mobil Kisállat Hamvasztás, valamint S. Papp Máté – A Mester és a Jimmy Hard balladája című művei.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok