Két rendkívül sokoldalú és egyben kimagaslóan tehetséges költőt sikerül leültetnie egy asztalhoz október 15-én, délután 16 órakor a Laczkó Dezső Múzeum munkatársainak, így ha a siófoki programok részeként szeretjük a kortárs művészetet, érdemes lehet most szerdán ellátogatni a közeli Veszprémbe.

A Költők egymás közt című irodalmi beszélgetés részeként ugyanis Zalán Tibor és Dr. Ladányi István találkoznak egymással, hogy egy részben kötetlen beszélgetéssorán a két költő megossza egymással nézeteit egy olyan izgalmas szakmai párbeszéd részeként, amely hallgatóként igazi szellemi felfrissülés lesz.

Szó lesz a helyszínen a költészetről, a kortárs irodalomról, a közép-európai tapasztalatokról, miközben a látogatók egészen új nézőpontokat ismerhetnek meg, így mindenki megvilágosodhat egy kicsit ebben a tekintetben.

Ebben a beszélgetésben lesz központi szereplő Zalán Tibor, aki elsősorban költő, de elismert drámaíró, hangjátékszerző és dramaturg is egyben, dalszövegei pedig új utat nyitottak a költészet és a zene közötti kapcsolatokban.

Társa lesz Dr. Ladányi István, aki költő, műfordító és kritikus is egyben, nem mellesleg a Pannon Egyetem docense, aki rengeteg kutatásban vállalt központi szerepet, így az érem másik oldalát is meg tudja majd mutatni a hallgatóságnak.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok