Újabb nagyszerű vendégprodukciót hoz a siófoki programok kedvelőinek a Kálmán Imre Művelődési Központ csapata, akik március 1-jén, este 19 órai kezdettel indítják útnak A miniszter félrelép című bohózatot a Bánfalvy Stúdió előadásában.

A KIMK színháztermében megrendezésre kerülő előadás Ungvári Tamás fordításában, Horváth Csaba rendezésében és Benedek Albert dramaturg munkájaként kerül előadásra, a főszerepben Ray Cooney legendás történetével, amely annak idején még a legjobb vígjátéknak járó díjat is elnyerte Angliában.

A történet főszereplője Richard Willey, aki a kormány egyik sikeres és egyben fiatal minisztereként hatalmas kalandra készül az ellenzéki frakció egyik titkárnőjével egy luxushotel falai között, azonban az este rövidesen váratlan fordulatot hoz magával.

Szobájukba lépve ugyanis egy halottat találnak, de mielőtt a rendőrséget hívnák, Richard előbb kollégáját, George Pidgen titkárt hívja magához, és miközben próbálják megoldani ezt a különös helyzetet, a szálloda igazgatója és főpincére állandóan a legrosszabb alkalmakban zavarják meg őket.

Az egyébként is kínos szituációt azonban még tovább tudják fokozni, hiszen csakhamar megjelenik a színen Richard felesége és egy sor másik szereplő, akik nem könnyítik meg a helyzetet.

Az előadást olyan nagyszerű színészek és színésznők tolmácsolásában ismerhetjük meg, mint Vastag Tamás, Harmath Imre, Urmai Gábor, Kondákor Zsófia, Pintér Gábor, Hujber Ferenc, Ganxta Zolee, Bugár Anna és Stelczer Tímea.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok