A Pannon Várszínháznak köszönhetően egy újabb magas minőségű vendégprodukció érkezik a Balaton fővárosába, így a siófoki programok részeként mindenkinek lehetősége nyílik megtekinteni a méltán népszerű A padlás című musicalt.

A Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter által jegyzett előadás az egyik legnépszerűbb musical, amit nagyon sokszor és nagyon sok helyen el lehet csípni, augusztus 6-án, szerdán este 20:30-kor pedig a siófoki Jókai parkban is színpadra állítják (eső esetén másnap, ugyanebben az időpontban).

Ez a mára klasszikussá érett musical az örök ifjúság legfontosabb kérdéseit állítja a főszerepbe, nem véletlen, hogy bár musical-jellege megkérdőjelezhetetlen, közelebbi besorolása lehetetlen, hiszen a mesétől kezdve, az időutazáson át, a csodákig bezárólag minden van itt.

Az ismert alkotók csodálatos dalaival a középpontban a szereplők ugyanis megismerkednek a tér és az idő relativitásával, a való élet kisszerűségével, miközben felfedezik magukban a korlátlan lehetőségeket, a végtelenséget, hogy ezzel kilépjenek a hétköznapok szürkeségéből.

A Vándorfi László rendezésében színpadra kerülő musical nagyszerű szereposztásban érkezik Siófokra, hiszen olyan színészek és színésznők állnak majd színpadra az egyes szerepekben, mint Havasi Tamás / Ruff Roland, Baranyi Hanna / Magashegyi Nóra / Takáts Boglárka, Oravecz Edit, Keresztesi László / Szelle Dávid, Koscsisák András, Kovács Gábor / Farkas Fruzsina, valamint Farkas-Csányi Attila / Kuti Gergely.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok