Gőzerővel robog ezekben a napokban a Siófoki Tavaszi Fesztivál, amihez kapcsolódóan rengeteg nagyszerű előadás várja a siófoki programok kedvelőit abban az esetben, ha március 24-én, hétfőn délután 18 órakor ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központba.
A KIMK színháztermében ugyanis ebben az időpontban kezdi meg előadását a Zene-Bona Alapítvány, akik a Valahol a szivárvány felett címmel egy érdekes, tartalmas és egyben igazán emlékezetes élményt nyújtanak az egybegyűltek számára.
Az előadás során központi szerepet kap a Siófoki Művészeti Iskola kórusa, valamint az intézmény kamaraegyüttesei, illetve nagyzenekara is, egy különleges zenei utazásra invitálják majd a közönséget.
Az előadott repertoár a legkülönfélébb stílusokra és korszakokra koncentrál majd, így egymás után megférnek majd a klasszikus daraboktól kezdve a modern kompozíciók is, aminek köszönhetően a közönség minden rétege megtalálhatja majd a számításait.
A különleges hangverseny házigazdája Bati Zoltán lesz, akinek irányításával a fiatal zenészek, illetve természetesen felkészítő tanáraik együttesen megcsillogtatják itt tudásukat, lelkesedésüket és tehetségüket egyaránt, ami egészen feledhetetlen hangulatot garantál.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]