A siófoki programok részeként is megkezdődik a nagy adventi készülődés a Fő téren, ahol november 30. és december 31. között elindul a Téli Varázs Siófokon névre hallgató adventi vásár, amihez rengeteg esemény kapcsolódik majd.

Lesznek csodaszép ünnepi fények, karácsonyi körhinta, folyamatos adventi vásár, jégpálya, óriáskerék, hófánk pálya, sőt a Nagystrandon még egy adventi szalmabála labirintus is felállításra kerül ebből az apropóból.

Természetesen ennél specifikusabb események is várhatók, így november 30-án, azaz most szombaton délután 16:30-tól 23 óráig bezárólag a SzabSó. Alapítvány megbízásából Adventi gyertyagyújtásra kerülhet majd sor.

Egészen pontosan Siófokon, a Szabadfürdő Vasútállomás előtti téren, ami a Fő tér mellett szintén ünnepi pompába öltözik majd a közelgő karácsony alkalmából.

A gyertyagyújtáshoz pedig természetesen tematikus előadások is kapcsolódnak, így az adventi ünnepség miatt felavatásra kerül a tér karácsonyfája, de lesz betlehemi jászol, a megnyitó beszédek mellett pedig természetesen fellépők is színesítik majd az eseményt, így élőzenés táncos estre egyaránt sor kerül.

Ezen felül a megjelentek számára meleg ételt, teát és aprósüteményt is biztosítanak a szervezők, így egy igazán különleges közösségi élménnyé alakul majd át ez az adventi csodaforgatag.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok