Egy igazán rendhagyó, az évszakhoz tökéletesen illeszkedő esemény részesei lehetnek azok, akik július 21-én, hétfőn délután 17:30-kor a siófoki programok részeként ellátogatnak a helyi hajóállomásra.

A Vakációs Gyermekkoncertek programsorozat első előadásaként ugyanis hétfőn Afrika hangjai és színei elevenednek meg a siófoki hajókikötőben, amelyen maximum 20 fő vehet részt ugyan, de maga az esemény teljesen ingyenes, így bárki ellátogathat, ha szeretné megismerni a kontinenst.

A MariannaArt Kuckó és Afrikora Lamine vezetésével ugyanis egy igazán feledhetetlen élmény várja az Afrika-rajongókat a Balaton partján, méghozzá sok-sok színezéssel, festéssel és természetesen kreatív alkotással kiegészülve.

A gyerekek ugyanis az eredeti eljárásmód mentén saját afrikai maszkokat és nyakláncokat készíthetnek, illetve valódi mintákat festhetnek, sőt akár saját ritmushangszert is készíthetnek, hogy ne csak színekben, hanem hangokban is felidézhessék Afrikát.

Ez azonban még messze nem minden, hiszen az este főszereplője Afrikora Lamine lesz, egy kortárs művész, aki a tradicionális nyugat-afrikai lant nagymestere. Egy szenegáli zenész, aki fergeteges energiákat és hangulatot szabadít majd fel a hajóállomáson, ami nemcsak egy zenei élményt nyújt, hanem egy kreatív utazást is kínál Afrika szívébe.

A gyerekek ugyanis közben színpadra léphetnek, együtt dalolhatnak, táncolhatnak és zenélhetnek a művésszel, azaz aktív szerepet kapnak a műsorban.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok