Siófoki programok: Anyád kínja színházi előadás

Igazán különleges színházi esemény részeseivé válhatnak azok, akik október 20-án, csütörtökön este 19 óra magasságában ellátogatnak a siófoki programok részeként a Kálmán Imre Kulturális Központba, ahol Anyád kínja címmel egy rendhagyó előadás várható.

Az Anyád kínja egy tabuktól mentes, határozottan formabontó zenés színházi előadás, melyet két részletben ismerhetnek meg a látogatók, a főszerepben hasfalrengető poénokkal és szórakoztató jelenetekkel négy hölgyről, akik kellő humorral és tabuk nélkül mesélnek az anyaság közel sem minden esetben csodálatos élményéről.

Hangsúlyozandó, hogy mindez tabuk nélkül! Legyen szó akár a korábbi nagy partikról, a kisbaba érkezése utáni lemondásokról, a megnőtt méretekről, a nagyobb ruhákról, a pelenkázás csodáiról, illetve úgy nagy általánosságban mindenről, ami különleges és egyben őrült dolog a gyermeknevelésben, és korábban sehol nem volt leírva, az apróbetűs részekre senki sem hívta fel a figyelmet.

Pedig voltak apróbetűs részek, mint amilyen például a hormonháztartás felborulása, ami rengeteg – utólag – vicces pillanatot képes előidézni. Persze nézőpont kérdése, de sok nő a terhesség után évekkel csak nevet az egészen, így most mi is nevethetünk a szórakoztató jeleneteken, melyeket kellő humorral előadva, tabuk és korlátok nélkül tárnak elénk az anyaság nem mindig csodás és népmesébe illő élményeiről.

Az előadás szereplői Haumann Petra, Horváth Lili, Kisfalvi Krisztina és Oszter Alexandra lesznek, míg a rendező Tallós Rita volt, és míg a jelmezekért és a díszletért Ruttka Andrea felelt, a zenei vezető és dalszövegíró Lombor Márton, a koreográfus Szabó Anikó, a rendezőasszisztens pedig Balog Judit volt.