Különösen a friss szülőket, azon belül is az édesapákat veszi célba hamarosan a siófoki programok részeként megrendezésre kerülő Kitolás címre keresztelt előadás a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon, ahol egy kissé humoros apanevelés veszi kezdetét kezdőknek és haladóknak.
A Jókai park 5-ös szám alatt megtalálható szabadtéri színpadon július 8-án, szombaton este 21 óra magasságában számíthatunk a kérdéses előadásra, mely azt a problémakört igyekszik megfogni, hogy apának lenni egyáltalán nem könnyű dolog, sőt kifejezetten nehézkes.
A Lengyel Tamás előadásában színpadra vitt műben már a terhességtől kezdődik majd a történet, egészen pontosan az áldott állapot legkülönfélébb szakaszairól, a magzattelepátia nehézségeiről, a babakocsi megvásárlásának traumájáról és így tovább.
Természetesen Tamás tovább is megy majd, hiszen említi előadásában – nemcsak említi, hanem egyszerűen ki is figurázza – a szülés után megjelenő nőrokonságot, akik levakarhatatlan kellékként nyüzsögnek majd a pici körül, de a szabadban szoptatásra is kitér egy olyan aspektusból, hogy az milyen hatással van a férfiakra.
Ezen túl az előadás érint olyan tabutémákat is, mint a játszótéri szellemek vagy az eltúlzott mennyiségben hallgatott Gryllus Vilmos dalok, illetve azok mentálhigiénés következményei.
Tamás persze töredelmesen bevallja, hogy a válaszokat ő sem ismeri, de igyekszik megmondani a tutit, de még inkább azt, hogy ő miként élte meg az apává válás időszakát.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]