Szeretjük az autentikus jazz zenét? Akkor a siófoki programok részeként ezen a héten is megtalálhatjuk majd a számításainkat, hiszen a város egyik nevezetességeinek tekinthető Apáti Dixieland Band ad koncertet a Kálmán Imre Művelődési Központhoz tartozó Teátrumban.

Az Apáti Jazz Klub részeként az Apáti Dixieland Band, mint Siófok egyik legkülönlegesebb és talán legértékesebb, de mindenképpen legmuzikálisabb kulturális örökségét prezentálja majd a nézők számára, akik különleges jazz muzsikájukat élvezhetik majd egész este.

Nem véletlen, hogy az Apáti Dixieland Band korábban nagyon sokszor megkapta már a „Kiváló együttes” minősítést, hiszen az általuk prezentált fellépések nemcsak igényesek, hanem egyszerre nagyon stílusosak is, felidézve előttünk azt a korszakot, amikor az élő zene sokkal nagyobb érték volt, mint manapság.

Az együttes természetesen most is a tőlük megszokott New Orleans-i hangszereléssel igyekszik szórakoztatni az egybegyűlteket, műsorukban pedig ennek megfelelően igazi örökzöldeket hallhatunk majd, természetesen kellő változatosság társaságában.

Azon túl, hogy egy igazán autentikus jazz élmény várja majd az érkezőket, mindemellett a zenekartól megszokott vidámságot és derűt is élvezhetjük majd, hiszen ezen a téren sem okozott még soha csalódást a banda – főleg nem saját szülővárosukban.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok