Újabb kitűnő vendégprodukció érkezik a siófoki programok részeként a Balaton fővárosába, azon belül is a Kálmán Imre Művelődési Központba október 25-én, pénteken este 19 órai kezdettel.
Az asszony összetör címre keresztelt színházi produkció a Lehár Ferenc Polgári Társulás előadásában kerül tálalásra, mint Klemen Terézia darabja, amely egy zenés, életrajzi ihletésű színműként bemutatja nekünk Siófok legendás szülöttjének, Kálmán Imrének a három legnagyobb szerelmét.
A 20. század egyik legnagyobb és legismertebb zeneszerzőjének az életét ugyanis nemcsak a siker és a hírnév kísérték végig, hanem megannyi tragédia is. Családja elszegényesedett, zongorista karrierjét ízületi problémái törték derékba, miközben a világháború szörnyűségei is utolérték.
Mindemellett a szerelmi életben sem volt túl szerencsés. A darabban megelevenedik például Paula Dvorak, akit Kálmán Imre közel 10 éven át ápolt, de felbukkan Eszterházy Ágnes, aki a művész egyik legnagyobb múzsájává vált és olyan primadonnákat ihletett, mint Marica vagy Fedóra.
Természetesen nem lenne teljes a darab a későbbi feleség, Vera Makinska nélkül, aki egészen a haláláig kísérte a zeneszerzőt dacára annak, hogy 30 évvel fiatalabb volt nála.
A Faragó András rendezésében elénk táruló darabból nemcsak Kálmán Imre szerelmeit ismerhetjük meg, de azt is megtudhatjuk, hogy milyen mértékben ihlették a zeneszerző egyes karaktereit ezek az emberek.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]