A gyerekek mellett a felnőttekre is gondolt a Pesti Művész Színház, hiszen a siófoki programok részeként egy két részletben előadott bohózatot is hoznak a Balaton fővárosába január 31-én, azaz most szombaton este 19 órakor.
A vendégprodukció Vaszary Gábor, Fényes Szabolcs és Szenes Iván közös műve, Az Ördög nem alszik, amely a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében kerül a színpadra, mint egy humoros, fondorlatos bohózat, ami Lord Archibald Cavendishről szól.
A lord legnagyobb vágya, hogy hajlott kora ellenére szeretné látni két utolsó rokona, Ronald és Jane egybekelését, mert ezzel megmenteni a családi vagyont a szétosztódástól, de ehhez egy nagyon merész trükkre lesz szüksége: saját halálhírét kelti.
Archibald mindent gondosan kitervel, a végrendeletében pedig kiköti, hogy a két örökös egy hónapig a kastélyban tartózkodjon, együtt egyen, együtt éljen, és egymástól csókkal búcsúzzon. Csakhogy a számításba egy kis hiba csúszik: a fiatalok már az odaúton csúnyán összevesznek.
Eszük ágában sincs egymásra nézni, sőt minden percben azon morfondíroznak, hogy miként tudnák megszegni, illetve megkerülni a végrendeletet azért, hogy kisemmizzék a másikat a vagyonból.
Amikor már úgy tűnik, hogy minden elveszett, Lord Cavendish felfedi a titkát, és miután a végrendelet nem áll közéjük, valahogy minden a megfelelő mederbe kerül…
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]