Nem kell messzire mennie, aki a siófoki programok részeként szeretne megtekinteni egy minőségi színházi előadást, hiszen a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe hozza most Becéző szavak című vígjátékát az Orlai Produkció.
Akinek ismerős a cím, az nem véletlen, hiszen a regény és film is készült már a kérdéses történet alapján, mely az Esőember adaptálására épült fel, most pedig elérkezett az idő, hogy színpadon mutatkozzon be ez a nagyszerű, megindító és egyben megható történet.
Ami egyben természetesen tele van humorral és megannyi komikus történettel, melynek a tanulsága leginkább az, hogy őszintének lenni és őszintévé válni soha nem késő, még akkor sem, ha már mindennek úgy tűnik, vége van.
A történet egyik főszereplője Aurora, egy mindig szókimondó anyuka, aki szórakoztató és humoros, de képes mindig a legrosszabbkor megszólalni. Nem mellesleg pedig egy olyan anya, aki mindent megtesz a lányáért, így még a saját életét is képes háttérbe szorítani azért, hogy egyenesbe hozzá lánya tönkrement házasságát.
Ő ugyanis előre megmondta, hogy ebből baj lesz, de senki sem hitt neki igazán, így most itt az ideje, hogy a problémára megoldást is találjon. A mű a Larry McMurtry regénye alapján James L. Brooks forgatókönyvére épülve tálalja ezt a különös sztorit, méghozzá nagyszerű színészek és színésznők társaságában.
Így láthatjuk majd a színpadon Hernádi Juditot, Péter Katát, Gyabronka Jószefet, Schruff Milánt és Cseh Juditot is. Az előadást rendezte Kocsis Gergely, producere pedig Orlai Tibor volt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]