A magyar rockzene veteránjai érkeznek a nyári szezon első hétvégéjén azért, hogy megörvendeztessék a siófoki programok kedvelőit, hiszen ahol a Bikini fellép, ott a jó kedv, a nosztalgia és az új élmények egyaránt garantáltak.
Pontosan ezt kínálja majd május 24-én, azaz most vasárnap a siófoki Plázson a Bikini, akik 19 órakor csapnak majd a húrok közé, előttük pedig DJ Dominique melegíti be a terepet, a pünkösdvasárnapi időpont pedig tökéletes arra, hogy ne kelljen a másnap miatt aggódnunk, hiszen a hétfő munkaszüneti nap lesz.
A Bikini célja, hogy élő rocktörténelmet varázsoljon a színpadra, méghozzá olyan örökzöld slágerekkel és himnuszokkal, mint a Közeli helyeken, a Ki visz majd haza, a Mielőtt elmegyek vagy az Adj helyet magad mellett, amelyek biztosan kivétel nélkül elhangzanak élőben a koncerten is.
D. Nagy Lajos és zenekara ezekkel a dalokkal mindenkihez szól. A fiatal generációkat bevezetik egy korszakba, hogy új értelmet nyerhessenek ezek a számok, míg az idősebbek lehetőséget kapnak a nosztalgiára, amihez a Balaton partja várhatóan egy fülledt koranyári estét kínál majd.
A Bikini koncertje ráadásul nemcsak egy vérbeli rockkoncert lesz, amely duzzad az energiától, hanem a 2026-os balatoni nyári szezon előszeleként is szolgál majd, hogy megmutassa az egybegyűlteknek a siófoki éjszakák csodáját.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A magyar rockzene veteránjai érkeznek a nyári szezon első hétvégéjén azért, hogy megörvendeztessék a siófoki programok kedvelőit, hiszen ahol a Bikini fellép, ott a jó kedv, a nosztalgia és az [...]
Már-már hagyományosnak tekinthető, hogy minden Pünkösd alkalmával ismét életre kel a veszprémi Fenyves Malom, és idén sem lesz ez másként, így a siófoki programok kedvelőinek ismét érdemes lesz arrafelé venniük [...]
A siófoki programok megkerülhetetlen helyszíne minden évben a hatalmas partiknak és koncerteknek otthont adó Plázs, ahol természetesen idén is egy óriási Grand Opening rendezvénnyel szeretnék megnyitni a 2026-os szezont, hogy [...]