Újabb nagyszerű vendégprodukciónak örülhetnek a siófoki programok kedvelői, hiszen november 14-én, azaz most csütörtökön este 19 óra magasságában az Art-Színtér hozza el a Csak egy kis terápia címre keresztelt előadását a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe.

A 120 perces előadás egyetlen szünettel lesz vetítve, méghozzá olyan kiváló színészek és színésznők közbenjárásával, mint Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Mihályfi Balázs, Faragó András vagy Szendi Szilvia.

A Csak egy kis terápia története rögtön belecsap a közepébe: egy ismert pszichiáter éppen hazafelé tart a munkából, amikor karambolozik, és pechjére az egyik legveszélyesebb bűnöző autóját töri össze. Az eset különösen szerencsétlen, azonban mégis szerencsés kimenetellel záródik.

A bűnözőnek ugyanis éppen egy pszichiáterre van szüksége, azonban hiába győzködi az orvost, nem akarja vállalni, de végül belátja, hogy ebben a helyzetben nincs nagyon más választása, és ez hősünk egész életére hatással van.

Dolgát nehezíti azonban, hogy felesége semmit sem sejt erről az egészről, így válogatott hazugságokra van szükség ahhoz, hogy a pszichiáter kimagyarázza, miért is kell hazautaznia a nászútjáról, illetve miért kell beköltözni közös lakásukba egy kétes hátterű embernek.

Minél jobban csavarodik és bonyolódik azonban a történet, a két főhős, a pszichiáter és a bűnöző lassan barátságot köt egymással, ami egy egészen új szintre emeli a történetet, ezáltal pedig annak végkimenetelét is.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok